Ádám Bodor

Bevallom, az elején idegesített a hosszas tájleírás, a rengeteg ismétlés. Viszont sejtettem, hogy célja van, és valóban: olyan egyedi atmoszférát teremtett, amelyből egy percre sem szabadul az olvasó. Annak ellenére igyekszik visszatérni, hogy nem jó ebben a világban lenni, hogy nincs olyasmi a történetben, amit körömrágva kellene várni. A legtermészetesebben fogad olyan döntéseket, amelyeken normális esetben legalábbis megrökönyödne, de sokkal inkább felháborodna, tiltakozna, elborzadna. Csakhogy addigra beleette magát a szürkeség, a nehéz levegőtlenség, észrevétlenül rátelepedtek ennek a szürreális világnak a szabályai. Csak cipeli, ahogy a szereplők is, és fel sem tűnik, mekkora teher, amíg le nem teszi.… (more)

Hemingway-hősök egy Beckett-drám��ban. Ordát esznek a zsírpapírból fenn a havason, távolba néznek, erkölcseik kő-erkölcsök, mert „az évek során átszállt rájuk is a kövek természete”. Aztán történik valami, valami nagyon különös, amitől kénytelenek visszacsomagolni az ordát. Letakarják egy olajos ronggyal – nehogy elvigye valami mókusszerű állat –, elintézik azt a különös dolgot, majd visszaülnek, és zörög tovább a kezükben a zsírpapír. Különben meg semmi sem változott.

(Mihez viszonyítsunk, ugye, ez gyakori értékelői kérdés. Ahhoz, amit a szerző eddig írt, vagy az ún. „nagy magyar átlaghoz”. Mert alighanem nem ezek a bodori életmű csúcsai. Viszont a magyar novellisztika egynémely csúcsát éppen Bodor írta meg, és ezek a szövegek, ha nem is sikerültek olyan óriásira, de azért tekintélyes kis hegyecskeként meredeznek a honi elbeszélések között. Ingadozom. Az bizonyos, hogy ami egyes erdélyi szerzőknél patetikus és fenséges, az Bodor csodálatos tollán üres, szótlan, lelakott és vészjósló. Olyan atmoszférát képes teremteni, amiben a málló vakolatok, a rozsdás vasak mágiával telnek meg. Sokat köszönhet neki a magyar próza. Ami egy közhely, de nem véletlen vált azzá.)… (more)

Bevallom, az elején idegesített a hosszas tájleírás, a rengeteg ismétlés. Viszont sejtettem, hogy célja van, és valóban: olyan egyedi atmoszférát teremtett, amelyből egy percre sem szabadul az olvasó. Annak ellenére igyekszik visszatérni, hogy nem jó ebben a világban lenni, hogy nincs olyasmi a történetben, amit körömrágva kellene várni. A legtermészetesebben fogad olyan döntéseket, amelyeken normális esetben legalábbis megrökönyödne, de sokkal inkább felháborodna, tiltakozna, elborzadna. Csakhogy addigra beleette magát a szürkeség, a nehéz levegőtlenség, észrevétlenül rátelepedtek ennek a szürreális világnak a szabályai. Csak cipeli, ahogy a szereplők is, és fel sem tűnik, mekkora teher, amíg le nem teszi.… (more)

It is hard to describe this book. It feels, as this really is the correct word, yes, feels timeless, yet it does take place in a by-gone time in a very remote mountain region, on the border.It feels like a giant allegorical web is being woven with every story, mostly told by the main character, an Andrei Bodor, though this is not his real name. Yet, just what it is an allegory of is not so clear, and perhaps this is the point. It also feels like a Kafkaesque satire of identity papers, and name tags, and grey-suited government men, and a flu that inflicts the forest dwellers, or not, doesn't really matter. It also is the humorous adventures of Andrei, the stranger, in a foreign land, with peculiar friends and some female company. The atmosphere is perhaps the dominating element in the book, set mostly in forests and mountains and caves in extremely cold temperatures. The weather brings about rather grotesque and strange events, almost like a character on its own right. All in all, a surreal romp in the Capathian Basin, which for many spirals out of control.… (more)